#Schmitt Pál


Összeül a Fidesz: két hét múlva megválaszthatják Schmitt utódját
 

Összeül a Fidesz: két hét múlva megválaszthatják Schmitt utódját

Pénteken összeül a Fidesz elnöksége, és Lázár János aznap tájékoztatja az ellenzéki képviselőcsoportokat is az új köztársasági elnök megválasztásának eljárásáról. A pártok között kedden zajlott egyeztetés az államfőválasztásról, a találkozó utáni ellenzéki nyilatkozatokból pedig az derült ki, hogy az április 23-i héten választhat elnököt az Országgyűlés.

MTI MTI

Az MTA elnöke Schmitt lemondásáról:
 

Az MTA elnöke Schmitt lemondásáról: "ez nem a magyar tudomány ügye"

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke nem szeretné a tudomány elleni támadásnak értékelni a Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásával kapcsolatos, politikai hevülettől fűtött, hirtelen kijelentéseket. Az első Orbán-kormány oktatási minisztere a Népszabadságban közölt interjúban leszögezte: "ez nem a magyar tudomány ügye".

MTI MTI


Kormányt is buktathat Schmitt utódja - mit tesz majd az új elnök?
 

Kormányt is buktathat Schmitt utódja - mit tesz majd az új elnök?

Akárki kerül is április végén Schmitt Pál helyébe, a kinevezések terén alig akad majd dolga 2017-ig: az elmúlt két évben a legtöbb független intézmény vezetőjét már leváltották, és az újak mandátumát 9 évre meghosszabbították – tehát még az új államfőnél is hosszabb ideig lesznek hivatalban. Ugyanakkor az új törvények szerint képtelen lesz megvédeni az intézményvezetőket a politikusok támadásaival szemben, viszont az államfő kapott egy olyan jogkört, amivel akár meg is buktathatja a kormányt és a miniszterelnököt. Megnéztük, mihez van joga Orbán Viktor jelöltjének, és mit nem tehet meg.

M. László Ferenc M. László Ferenc


„Ezt a parasztot!” - Sólyom és az MSZP viharos kapcsolata
 

„Ezt a parasztot!” - Sólyom és az MSZP viharos kapcsolata

Mindenkit meglepett, amikor Mesterházy Attila Sólyom Lászlóval példálózott felettébb kívánatos elnökjelöltként. Kormányon a szocialisták folyamatosan küzdöttek a köztársasági elnökkel, s a kölcsönös ellenszenv folyamatos, nagy nyilvánosság előtti beszólogatásokban is megnyilvánult.

hvg.hu hvg.hu



Blikk: Schmitt nem vallotta be albérlőit
 

Blikk: Schmitt nem vallotta be albérlőit

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett a Blikk Schmitt Pál lemondott köztársasági elnökkel szemben az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságánál. A lap azt állítja, hogy az államfő vagyonnyilatkozatában nincs feltüntetve, származik-e jövedelme lakáskiadásból.

hvg.hu hvg.hu

Megdicsérték Tulassayt a Schmitt-ügy miatt
 

Megdicsérték Tulassayt a Schmitt-ügy miatt

"Csodálatra méltó bátorságról" tett tanúbizonyságot Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora, amikor a "fennálló magyar rendszerrel" szemben fellépve hozzájárult Schmitt Pál volt köztársasági elnök kisdoktori címének visszavonásához - írja szerkesztőségi véleményében a Nature, a világ egyik legismertebb tudományos magazinja.

hvg.hu hvg.hu

Két hét múlva választhatják meg Schmitt Pál utódját
 

Két hét múlva választhatják meg Schmitt Pál utódját

Várhatóan az április 23-án kezdődő parlamenti héten választanak új köztársasági elnököt - derült ki a házbizottság csütörtöki ülésén, ahol szóba került a jobbikos Baráth Zsolt napirend utáni felszólalása is. Ennek kapcsán a Jobbik azt közölte, hogy a jövőben szeretnének "jobban odafigyelni" arra, mikor, mi hangzik el.

MTI MTI

Semjén a Schmitt-ügyről:
 

Semjén a Schmitt-ügyről: "ez egy ember tragédiája"

A miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese szerint csak olyan ember lehet köztársasági elnök, aki személyében még inkább elkötelezett a húsvéti alkotmány védelmében, mint Schmitt Pál volt. Semjén Zsolt ezt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) szerdai budapesti rendezvényén mondta.

MTI MTI

A jobboldali Nemzeti Kör nem akar pártpolitikust Schmitt utódjaként
 

A jobboldali Nemzeti Kör nem akar pártpolitikust Schmitt utódjaként

Ne pártpolitikus legyen a köztársasági elnökök, mert az államfő az Alaptörvény értelmében a nemzet egységét testesíti meg és az állam demokratikus működésének őre – vélekedik a jobboldali közéleti szereplőket, értelmiségieket tömörítő Nemzeti Kör. Tagjuk, Jávor Béla a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában arról beszélt, hogy ezt gondolták Szili Katalin jelölése esetén is.

hvg.hu hvg.hu

 

"Ön ugyanazt mondja, mint a fasiszták!"

Ha Schmitt Pálnak mennie kellett, mert hazudott, akkor a D-209-es múltját eltitkoló Medgyessy Péternek és a hazugságon kapott Gyurcsány Ferencnek miért nem? - ezt kérdeztük MSZP-s és DK-s országgyűlési képviselőktől. Találtunk olyan ellenzéki politikust, aki a jelenlegi diktatúrára panaszkodott, miközben arról oktatta ki riporterünket, hogy mivel ne foglalkozzon a sajtó.

hvg.hu hvg.hu

Már nem Kövér a legesélyesebb Schmitt-utód?
 

Már nem Kövér a legesélyesebb Schmitt-utód?

Áder János, a Fidesz európai parlamenti képviselője lett a legesélyesebb arra, hogy Schmitt Pált kövesse a köztársasági elnöki székben - írja a Népszabadság meg nem nevezett forrásra hivatkozva. Szerdai számában a Népszava is azt írja, információik szerint "győzködik" a Fideszben Áder Jánost, hogy vállalja el az államfői posztot.

hvg.hu hvg.hu

Megvonnák Schmitt juttatásait Gyurcsányék
 

Megvonnák Schmitt juttatásait Gyurcsányék

A Demokratikus Koalíció (DK) azt szeretné elérni, hogy Schmitt Pál ne kapja meg a volt államfőknek járó juttatásokat. A párt szóvivője azt is elmondta, Gyurcsány Ferenc még mindig nem találta meg a szakdolgozatát, és nem zárható ki, hogy azt ellopták az egyetemről.

MTI MTI

Schmitt lemondása után Matolcsy következik?
 

Schmitt lemondása után Matolcsy következik?

Elmaradt a várt gazdasági fordulat, az IMF is főleg olyan intézkedéseket kifogásol, melyek Matolcsy György nevéhez kötődnek, így felmerülhet a kérdés, hogy a sikeres megállapodás magával vonná-e Matolcsy távozását? - teszi fel a kérdést a Magyar Citrom blog szerzője.

hvg.hu hvg.hu

MSZP: Schmitt mondjon le a juttatásairól!
 

MSZP: Schmitt mondjon le a juttatásairól!

Az MSZP felszólítja Schmitt Pált, hogy ne csak az államfői tisztségéről mondjon le, hanem arról az évi legalább 25 millió forintról is, amely "január óta elvileg élete végéig megilleti".

MTI MTI